Summio

YouTube-videó

Egybeesések és hibák, amelyek megváltoztatták a Történelem menetét.

Ez a szám valódi kincsesbánya olyan történetekből, amelyek bemutatják, hogyan befolyásolták alapjaiban az emberiség történelmét véletlen egybeesések, ostoba hibák, sőt, valaki egészen nevetséges döntései.

41 perc olvasás

Elérhető nyelvek

Összefoglaló előnézete

Káosz, Hibák és Szerencse: A Történelem Titkos Mozgatói

[zene] [zene] Sziasztok, barátaim! Az életünk, bármennyire is igyekszünk rendben tartani, tele van váratlan fordulatokkal. A legstabilabbnak tűnő pillanatokban is ott lappang a lehetőség a káoszra, a hibákra és a csodálatos szerencsére. Gondoljunk csak bele, egy csésze forró tea, egy jó könyv vagy éppen egy „Másik Történelem” videó mellett milyen jól esik elmerengeni azon, hogy mi minden történhetett volna másképp. Hiszen az emberiség történelmében szinte nincs olyan jelentős esemény, amely ne lett volna valamilyen módon összefonódva rendetlenséggel, emberi tévedésekkel vagy éppen nevetséges véletlenekkel. Ezek a láthatatlan erők gyakran sokkal nagyobb hatással voltak civilizációnk alakulására, mint a szándékos, jól átgondolt döntések. Úgyhogy, forraljátok csak a teát, kucorodjatok be kényelmesen, mert ez a mai adás egy igazi mélyrepülés lesz a történelem legsűrűbb, legkaotikusabb és legviccesebb pillanataiba – a baráti csevegés hangulatában, természetesen. Nemrégiben volt egy videónk arról, hogy mi lett volna, ha az ókori Egyiptom fennmarad, és hogy ez milyen hatással lett volna a világra. Nagyon ajánljuk, ha még nem láttátok! De ma egy olyan történetet hoztunk el nektek, ahol egy egész civilizáció tűnhetett el egyetlen, ostoba orákulumtanács miatt.

Az Egyiptomtól Perzsiáig: Az Elszalasztott Kereskedelmi Birodalom

Hogy megértsük, miről van szó, vessünk egy pillantást a mai Egyiptom térképére. Ennek az országnak a gyöngyszeme a Szuezi-csatorna, az a vízi út, amely összeköti a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel. Már a 20. században is legalább két nagyobb és négy kisebb konfliktus zajlott érte. Nem csoda, hiszen gondoljunk csak bele, mekkora előny az, ha 8000 kilométert spórolhatunk meg azzal, hogy nem kell megkerülni Afrikát ahhoz, hogy Indiába jussunk. Ez ma is így van, de régen ez az útvonal szinte lehetetlenné tette a távoli kontinensekkel való kereskedelmet, hiszen Afrika megkerülése több ezer évvel ezelőtt fizikailag szinte kivitelezhetetlen volt. A csatorna viszont ezt lehetővé tette. Ezt használta ki I. Dareiosz, amikor megépíttette a fáraók csatornáját. Miután kb. 500 évvel Krisztus előtt elfoglalta Egyiptomot, Dareiosz megvalósította az emberiség egyik nagy álmát. Európa elkezdett kereskedni Indiával és Kínával, és az áruk szállítása a Közel-Keletre sokkal könnyebbé vált. Hosszú ideig az amerikai és brit „kivételességtudat” miatt Kolumbusz felfedezéseit nem lehetett kisebbíteni, így az iskolákban ritkán és vonakodva említették a tengeri utakat Indiába és a fejlettebb, ősi civilizációkat. De ma már ez a tabu ledőlt. Széles körben ismert, hogy például az ókori Rómában akkora volt a kereslet az indiai és kínai selyem iránt, hogy idősebb Plinius az egyik okként említette a birodalom gazdasági hanyatlásának, mert az emberek házakat adtak el egy-egy selyemruha kedvéért, miközben a pénz Indiába áramlott. Kicsit olyan ez, mint Donald Trump egyik-másik felszólalása, nem igaz? Róma az említett fáraók csatornáján keresztül kereskedett Indiával. Kicsit korábban ezt tette Perzsia is, teljesítve azt a fő célt, ami lehetővé teszi, hogy a jó civilizációk naggyá váljanak és nyomot hagyjanak a történelemben. Ez pedig a „nemzetközi befolyás”. Bármelyik nagy birodalom így vagy úgy, de megszerezte ezt. A görögök kereskedtek, verseket írtak és gyarmatokat alapítottak Afrikától egészen a Krím-félszigetig. A rómaiak tűzzel-vassal terjesztették a befolyásukat, Kína pedig a kultúrájával. De legtöbbször a kereskedelem játszotta a döntő szerepet. A perzsákat harcosokként ismerjük, de a kereskedelemnek köszönhetően befolyásuk fél világra kiterjedt, és Dareiosz óta is nagy szerepet játszanak a világban. A föníciaiak az írásukkal terjesztették a kultúrájukat, Nagy-Britannia, Spanyolország, Portugália és Franciaország pedig szuperhatalmakká váltak a világméretű kereskedelem révén, aminek melléktermékeként hirtelen megszülettek az Amerikai Egyesült Államok. A legtöbb történész szerint az ókori Egyiptom a saját magába zárkózottsága miatt pusztult el. De nem volt meg nekik az a „kütyü”, ami egy új szintre emelte volna az országot, és megőrizte volna a civilizációt a történelemben. Ez lehetővé tette számukra, hogy évezredekig fennmaradjanak, de az időszámításunk kezdetének közeledtével a puha erő és a globális befolyás nélkül már nem volt lehetséges a túlélés. Vallás, kultúra,

Nagy-Britannia, Kelta Törzsek és Az Elveszett Ezüst: Róma Legdrágább Hibája

Ezt a kelták sem tudták megtenni, akikről nemrégiben szintén volt egy videónk. És ahogy kitalálhattátok, itt is egy hiba keveredett a történetbe. Nem is egy, hanem mindjárt kettő. Mindkettő az i. sz. 1. században történt, II. Claudius császár uralkodása alatt, ugyanazon okból. Az első a kelta állam eltűnéséhez vezetett, a második pedig talán Róma magának az eltűnéséhez. Hiszen Claudius, aki Caligula után került a trónra 41-ben, nem volt különösebben népszerű. A megoldás, mint az ókori világban mindig, egyszerű volt: valamit meghódítani és pénzt keresni. Róma kissé kitűnt a többiek közül azzal, hogy a „pénzkeresés” alatt nem csak a rablást értették, hanem bizonyos erőforrások kitermelését, munkahelyek teremtését és hasonlókat is. A kelta törzseknek persze ettől nem lett könnyebb az élete, hiszen Róma gazdasági expanziójának egyik célpontja Britannia lett. I. sz. 43-ban szállt partra ott a legendás Vespasianus, aki később császár lett. A kelta törzsek bátran harcoltak, de szétzúzták őket. Júliusban pedig Claudius személyesen fogadta tizenkét helyi uralkodó feltételétlen megadását, és már dörzsölte a tenyerét, várva a rabszolgák, a gabona és mindenekelőtt az ezüst beáramlását Rómába. Az érmék Rómában többek voltak, mint egyszerű pénz. A császár profilját verték rájuk. És érthető, hogy aki többet tett, az jelent meg gyakrabban a piacokon – ez volt a natív reklám. Csakhogy Britanniával ez nem jött be. Volt ott ezüst, de közel sem fedezte a felkelések (mint Boadicea vezette lázadás) elnyomásának és az Hadrianus-fal és más védelmi létesítmények építésének költségeit. A történészek konszenzusa szerint Britannia legjobb esetben is nullszaldós provinciaként működött. Tehát, ezt tudva, Claudius aligha ment volna oda. A kelta törzseknek esélyük volt egy nagy civilizáció fennmaradására, és ki tudja, talán később a normann hódításnál az őslakos britek is ellen tudtak volna állni. Róma pedig kapott egy kellemes, de az impériumot egyáltalán nem segítő szerzeményt. Innen ered a második hiba, amit a National Geographic magazin nem kisebbítéssel „Róma történetének legdrágább hibájának” nevez. Hiszen nem csak Britanniában keresett Claudius ezüstöt. A birodalom minden határán folyt a munka. Például az egyik esetet Tacitus római történész írja le az „Évkönyveiben”. Egy olyan légiós csoportról mesél, akiket annyira elege lett, hogy a legátus arra kényszeríti őket, hogy ezüstöt keressenek Németországban. Tacitus szerint a légiósok egy ravasz tervet eszeltek ki: arra kérik a császárt, hogy jutalmazza meg a főnök erőfeszítéseit kitüntetésekkel, hogy az megnyugodjon, hagyja őket békén, és ne követelje tovább a munkát. Hosszú ideig ezt a történetet csak anekdotának tekintették, míg 2016-ban a 72 éves, egykori ejtőernyős Juergen Eigenbrod el nem ment vaddisznóra vadászni a történelmi fürdőváros, Bad Ems környéki dombokon. Két egyenes csíkot vett észre egy elhagyatott mezőn. Juergen valószínűleg a „Másik Történelem” olvasója, és követi az archeológiai videókat, mert a férfi

A Midway-i Csaták: Japán Akcentussal Megrakott Lottó

Most pedig ugorjunk közelebb a jelenhez. Mit tudtok például a Midway-i csatáról? Becsületesen és Google nélkül biztosak vagyunk benne, hogy a többség valami homályosat motyog majd az „egykivételes amerikai győzelemről”, hiszen Japán erőforrásokban elmaradt, és megemlítik a nemrégiben készült filmet, amelyben természetesen mindent felnagyítottak. De valójában a Midway-i csata az egyik legtragikomikusabb csata a történelemben. Annyi véletlen és hiba változtatta meg a menetét, hogy az összes ujjunk, beleértve a lábujjakat is, kevés lenne. Szó szerint minden megváltoztathatta volna a csata kimenetelét. Mert például a csata előtt az USA csendes-óceáni flottájának legjobb parancsnoka, Halsey admirális megbetegedett. És minden utasítás ellenére Raymond Spruance-t hagyta maga helyett – egy olyan embert, aki a beosztási hierarchia szerint egyáltalán nem lett volna az amerikai csoport vezetője. Pedig éppen ő vezette az USA-t a győzelemhez, köztük egy újabb, látszólag hibával. A győztes nap alkonyán Spruance kiadta a parancsot, hogy ne üldözzék tovább Nagumo admirális megsemmisített japán repülőgép-hordozó alakulatának maradványait. És a mai napig sok tankönyv nevezte Spruance-t gyávának. A magasabb rangú tisztek pedig 1942-ben majdnem megverték a parancsnokot, amiért elengedte a már amúgy is legyengült és félig megsemmisített japán erőket. De később kiderült, hogy Yamamoto admirális erősebb csatahajói már úton voltak az elfogására és fedezésére. És ha az amerikaiak folytatják a japánok üldözését, akkor maguk is csapdába esnek, és a csata végül nem győzelemmel, hanem döntetlennel zárul. És katonai tudomány szempontjából Spruance valóban hibázott. Nem volt semmilyen felderítési adata, és valóban hozott döntéseket – akár gyávaságból, akár intuícióból. De éppen ez a „gyávaság” tette lehetővé az USA győzelmét. És még valami: hihetetlen mennyiségű szerencse. Készüljetek az ujjaitok hajtogatására, mert azért, mert egy japán felderítő elszólta magát, és azt mondta, hogy az amerikaiaknak nincsenek repülőgép-hordozói, Nagumo admirális alulértékelte a fenyegetést az ütközet előtt 2 órával. Ez az első. Második. Az „Arashi” nevű japán romboló, amely letért a pályájáról, lemaradt a fő flottától, és csak ennek a véletlen „útikalauznak” köszönhetően találták meg az amerikaiak a fő japán erőket. Harmadik. A japán tengeralattjárók, amelyeknek az amerikaiak mozgását kellett volna figyelniük, elkövették az első navigációs hibájukat az évben, több órás késéssel érkeztek a tervezett helyre, és kihagyták az USA flottát, amelyet 100 esetből 99-szer észleltek volna és jelentettek volna. Negyedik. Az amerikai „Tarpon” tengeralattjáró torpedókkal próbálta megsemmisíteni a japán „Kaga” repülőgép-hordozót. A valóságban három torpedóból kettő mellément, egy pedig nem robbant fel. A „Kagát” végül azok a pilóták süllyesztették el, akiknek a feladata az lett volna, hogy egy másik repülőgép-hordozót – a „Soryu”-t – bombázzák. Ja, igen, ezek a pilóták ott sem voltak. És csak véletlenül

Hollandia: Az Aranykor és Az Elszalasztott Ausztrália

Kezdjük Hollandiával. Ha valaki nem tudná, egykoron ez a kis ország a világ egyik szuperhatalma volt. Minden az 1581-es Spanyolországtól való függetlenség kikiáltásával kezdődött. Formálisan ez már a folyamatban lévő függetlenségi háború folytatása volt, amely csak 1648-ban ért véget. De valójában a háború nagy része csak papíron zajlott, míg a valóságban a háború alatt az ország aranykora zajlott. A Holland Kelet-indiai Társaság lett a világ első részvénytársasága. 1669-ben a történelem leggazdagabb magáncége címet kapta. A Kelet-indiai Társaságnak saját hadserege is volt, amely például sikeresen kiűzte a portugálokat Indonéziából. A Japánnal, Kínával, Cejlónnal és Indonéziával folytatott kereskedelem gyakorlatilag holland monopólium volt. Ha azt mondjuk, hogy Európában számoltak velük, az nem nagy túlzás. A modern pénzpiac szinte egésze ezen az országon alapul, és abban az időben a hollandok létrehozták az első tőzsdét, egy multinacionális vállalatot, egy vám- és adórendszert és így tovább. Éppen itt, egyébként, rejtőzik az a félreértés, ami miatt a modern Hollandiát Hollandiának nevezik. Hollandia az Egyesült Tartományok köztársaságának a neve, amelynek fővárosa Amszterdam volt. De facto itt zajlott minden folyamat, ami Hollandiát szuperhatalommá tette. Itt volt a Kelet-indiai Társaság fő irodája is. Ezért nevezték a látogatók az országot Hollandiának, anélkül, hogy túlzottan törődtek volna a részletekkel. Erre jó példa I. Péter, aki minden dokumentumban ezt a szót használta. Más uralkodók sem maradtak le. Röviden, a legfejlettebb régió nevét az egész ország nevének tekintették, amiért Hollandia a mai napig szenved. Csak 2020-ban a hivatalos intézmények hivatalosan is lemondtak a „Hollandia” elnevezés használatáról. De minket más érdekel: hová lett az a szuperhatalom, amely a 15. században a leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb volt? Ez persze összetett téma, de van egy ostoba hiba, amely segít megérteni az összes folyamatot. 1606-ban a Kelet-indiai Társaság egyik hajója, William Janszoon parancsnoksága alatt elérte azt a szigetet, amelyet Új-Zélandnak nevezett el. William partra szállt Ausztráliában is, és ő lett az első európai, aki ezt megtette. Ma minden tankönyvben a brit James Cookot nevezik meg Ausztrália felfedezőjeként, de ő csak 1770-ben érte el a kontinens partjait. Az első holland Janszoon volt 1606-ban. És ma Ausztrália lakosai hollandul beszélhetnének, ha nem lenne William ostoba hibája. A felfedező, aki a végsőkig pénzügyi szakember volt, kijelentette, hogy a kontinens nem hoz hasznot. Miután kissé tanulmányozta a területet, a hollandok nem voltak lenyűgözve. Az elkövetkező években Hollandiában párszor felmerült Ausztrália gyarmatosításának kérdése, de a beszélgetéseken túl nem jutottak. Aztán Nagy-Britannia elérte a kontinenst, gyarmatosította és elkezdte kiszívni az erőforrásokat, amelyek segítségével a fő kereskedelmi hatalommá vált, legyőzve Hollandiát. Természetesen az ország szuperhatalmi státuszának elvesztése nem csak

Karánsebes: A Csatája, Amit Maguk Ellen Vesztettek El

Térjünk át egy másik hibára, amely a Szent Római Birodalomnak az utolsó hatalmi maradványait is elvette. 1787-ben újabb orosz-török háború robbant ki. De a korábbiaktól eltérően volt benne valami különleges. A két ország közötti összecsapásokat Európa sem nézte tétlenül, mert nem akarta, hogy az Oszmán Birodalom túl gyorsan veszítse el a hatalmát. Nagy-Britannia, Franciaország és Poroszország támogatta Törökországot, de Oroszországnak volt egy ász a kezében – katonai szövetség a Szent Római Birodalommal. Ez is az élet alkonyát élte, de még mindig erős volt. És az osztrák Habsburgok rokoni kapcsolatai még mindig érezhetők voltak minden európai udvarban. Összességében minden jól nézett ki. A valóságban azonban a Szent Római Birodalom hadserege furcsa látványt nyújtott. Cigányok, németek, szlávok, olaszok, magyarok és más népek különböző nyelveken beszéltek, nehezen irányíthatók voltak, és nem mindig támogatták a vezetés döntéseit. Ez különösen igaz volt a románokra, akiknek jó kapcsolatuk volt az Oszmán Birodalommal. Ez a sokszínű, félig autonóm hadsereg 1788. szeptember 17-én gyűlt össze a mai Románia területén található Karánsebes városa alatt. A levegőben feszült várakozás lógott a csata előtt. Néhol – túl feszült. A törökök gyors megtámadása nem sikerült, és a hírszerzés szerint az oszmánok Ausztria területére terveztek támadó hadműveleteket. Rövidre fogva, sok volt a pánik. Az egyik parancsnok folyamatosan küldött huszárokat a folyó túloldalára, hogy ellenőrizzék, nincsenek-e ott a törökök. Aznap este a huszárok egy rajtaütés során találkoztak egy alkoholtartalmú hordókat szállító paraszttal. Más verzió s