Summio

Cikk

Hadot "aktív" sztoikus gyakorlatai – Anitra Russell

A stoicizmus szellemi gyakorlatainak fontosságát vizsgáljuk, Pierre Hadot értelmezésében, és hogyan kapcsolódnak Epiktétosz három diszciplínájához a belső szabadság és bölcsesség elérése érdekében.

16 perc olvasás

Elérhető nyelvek

Összefoglaló előnézete

A Stoikusok Aktív Lelki Gyakorlatai: Az Önképzés Útján

Sziasztok! Gondolkodtál már azon, hogy mi lenne, ha az élet nem csak egy nagy kavalkád lenne, tele váratlan fordulatokkal és néha elviselhetetlen nyomással? A stoicizmus, ez az ősi görög bölcselet, pont erre kínál megoldást. Nem ám valami elvont, elméleti dolog, hanem egyenesen egy használati utasítás az élethez. Főleg most, hogy mindenfelől ömlik ránk az információ, és száz meg száz dolog vonja el a figyelmünket, nem árt visszanyúlni ehhez a régi, de annál értékesebb tudáshoz. Különösen érdekesek azok az úgynevezett 'aktív' lelki gyakorlatok, amiket Pierre Adó francia filozófus dolgozott ki. Ezek Epiktét tanításaira épülnek, és tényleg csodákra képesek, ha az ember a saját személyiségét akarja formálni, és közelebb kerülni a bölcs ember ideáljához.

Bevezetés: Filozófia mint Életforma

A stoicizmus mindig is nagy hangsúlyt fektetett az avتكíáiára, ami nagyjából azt jelenti, hogy önmagunkban elégelhetünk meg, hogy belső szabadságot élvezzünk. Lényegében az, hogy csakis magunktól függünk. Pierre Adó, amikor az antik filozófiát kutatta, látta, hogy ez az önmagában való állandóság mindenféle filozófiai iskolában ott lapul valahol. De mi, emberek, hajlamosak vagyunk beleesni a külső körülmények, az érzelmeink és a vágyaink csapdájába, és így eltávolodunk attól, ami igazán mi vagyunk. A régi sztoikusok ezt úgy oldották meg, hogy a filozófiát mindennapi gyakorlattá tették. Nekik a lelki gyakorlatok nem csak valami szertartásos dolog voltak, hanem a 'visszatérés önmagunkhoz' eszközei, amikkel ki tudtak törni abból az elidegenedett állapotból, amit a szorongás, a szenvedélyek és az olthatatlan vágyak okoztak. A sztoikusok hittek abban, hogy a filozófia nem csak egy tantárgy, amit az ember megtanul, hanem egy életmód. Ahogy Epiktét mondta, vannak olyan emberek, akik csak arról beszélnek, hogy 'hogyan kell emberként élni', de maguk nem élnek méltóságteljesen. Seneca ehhez hasonlította, hogy az igazi bölcsesség szeretete (filozófia) könnyen szavak szeretetévé (filológiává) válhat. Musonius Rufus pedig óva intett a 'szofistáktól', akik 'tele elméletekkel puffadnak', és a 'romlott, lusta' filozófusoktól, akiknek az elméletei 'elég nagyok ahhoz, hogy megemésszék az ember életét'. Epiktét is szomorkodott azok miatt, akik nem ültetik át a tanultakat a gyakorlatba, megelégedve csupán a szillogizmusok és feltételes érvek elemzésével. A sztoikusok számára a filozófia egyfajta edzés volt, ami lehetővé tette, hogy másképp éljünk, és más szemszögből nézzünk a világra. Ezek a gyakorlatok arra szolgáltak, hogy megerősítsék és belsővé tegyék a sztoikus előírások intellektuális megértését, így az ember bármilyen nehézséggel – a legkisebb bosszúságtól a legnagyobb csapásokig – nyugodtan tudott szembenézni. Ez a nyugalom nem önzőségből fakadt, hanem abból a felismerésből, hogy milyen nehéz segíteni másokon, ha az ember saját problémáival van elfoglalva. A stoicizmus egy stabil alapot ad az élet állandóan változó talaján, ami segít megbirkózni az elkerülhetetlen nehézségekkel. Cserébe az így nyert erő és stabilitás képessé tesz minket arra, hogy jobban jelen legyünk a világban, és hatékonyabban tudjuk támogatni a szeretteinket.

Fő Tételszámok: A Stoikus Gyakorlat Három Oszlopa

Pierre Adó több típust is megkülönböztet a lelki gyakorlatok közül. Ilyenek az ilyesmi reggeli és esti elmélkedések, amikor az ember vagy megtervezi az előtte álló napot, vagy elemzi a már lezajlottat, és azon gondolkodik, mennyire tartotta be a sztoikus tanokat. Van még a premeditatio malorum, ami a szerencsétlenségek előre látását és arra való felkészülést jelenti, hogyan nézzünk velük szembe erővel és méltósággal, emlékezve arra, hogy ezek 'indifferensek' (nem lényegiek, közömbösek), és nem függnek tőlünk, tehát nem is jelentenek igazi rosszat. Adó azonban különös figyelmet szentel az 'aktív' sztoikus gyakorlatoknak, amiket 'gyakorlatiasan a szokások kialakítására szánt gyakorlatoknak' nevez. Rövid említést tesz háromról: önuralom, kötelességteljesítés és a közömbös dolgok iránti közöny. Ez a három típusú aktív gyakorlat tökéletesen illeszkedik Epiktét három gyakorlati területéhez, amelyek a sztoikus hagyományban a 'három fegyelem' néven ismertek. Adó szerint Epiktét, aki 'Marcus Aurelius idejében a stoicizmus legnagyobb tekintélye volt', három területet jelölt meg, ahol a dolgok 'tőlem függenek', az 'Enchiridion' első könyvének híres felosztására alapozva: 'Némely dolgoktól függünk, másoktól nem.' Epiktét szerint 'ami tőlünk függ, azok az értékítéleteink, a cselekvésre való indíttatásaink, a vágyaink, az elutasításaink – egyszóval minden, ami a mi dolgunk'. Ahogy Adó írja, 'ami tőlünk függ, azok saját lelkünk cselekedetei, mert szabadon választhatjuk meg őket'. E lelkünk cselekedetei közül némelyek az ítélet és az egyetértés területéhez kapcsolódnak, mások a vágy területéhez, és végül a harmadikok a cselekvésre való indíttatás területéhez. Tehát Adó aktív gyakorlatai közül az önuralom a vágyak területére, a kötelességteljesítés a cselekvés területére, míg a közömbös dolgok iránti közöny az ítélet és az egyetértés helyes használatára vonatkozik.

Önmegtartóztatás (Enkrateia)

Az önmegtartóztatás eléréséhez Adó szerint radikálisan csökkentenünk kell vágyainkat és törekvéseinket, kizárólag az erkölcsi erényre korlátozva őket – ez az egyetlen, ami 'tőlünk függ'. Hasonlóképpen, az elutasításainkat is az erkölcsi rosszra kell szűkítenünk. Bármi, ami e két területen kívül esik, azon kívül esik, amit irányítani tudunk, és az erre való aggódás csak időpazarlás. Az ősi források további árnyalatokkal gazdagítják az önmegtartóztatás megértését. Diogenész Laertiosz Zénón Kitionit az önmegtartóztatás és az avتكíia (önellátás) példaképének írja le. Zénónt a 'takarekosság, a szegénység elfogadása [és] a társadalmi magatartásban való visszahúzódás' jellemezte. Zénodotosz epigrammája Zénónt az önellátás (avتكíia) 'feltalálójának' nevezte, aki lemondott a gazdagságról, és megalapította az iskolát, amely 'a félelmetes szabadság anyjává' vált. A. A. Long megjegyzi, hogy Zénón nyilvánosan élt, de közömbösséget tanúsított a siker elfogadott jelzői iránt, és mélyen elégedett volt azzal, amit mások aszkézisnek neveznének. Long írja, hogy az enkrateia (önmegtartóztatás) nem azonos az ataraxiával (a lelki nyugalom állapota), de 'mindhárom hellenisztikus iskola a nyugalom ideálját vallja, amelynek elérése az érzelmek racionális irányításának szükséges feltétele'. Bár Zénónál úgy tűnt, hogy az anyagi javakról való lemondás volt a hangsúlyos, sokféle dolog van az életben, amit kívánhatunk, de pénzen nem lehet megvásárolni. Adó az ilyen 'kívánatos dolgokat, mint a gazdagság és az egészség' olyanoknak írja le, amelyek nem függnek tőlünk, és ezért rendkívül boldogtalanná tehetnek minket, amikor nincsenek az életünkben. Valóban, az egészség függhet a gazdasági státusztól, de még a legdrágább egészségbiztosítással rendelkező emberek is betegek lesznek, néha látszólag ok nélkül. Néha én magam is csendre és nyugalomra vágyom, hogy elolvashassak egy könyvet. Ez nem kerül semmibe, de mégis egy vágy, amihez néha túlságosan is ragaszkodom. Egy másik személyes példa: szeretném, ha a gyermekem bizonyos módon viselkedne, például tisztelettel és megbecsüléssel a drága édesanya iránt. Ez sem anyagi javak, de mégis egy vágy, és ez egy ötéves gyermek hatalmába sodor, aki sok szempontból bájos, de nem mindig – vagy lényegében soha – nem helyezi az én vágyaimat előtérbe. Ahelyett, hogy fordítva közelítenénk meg, és kivonnánk a tipikus, nem-sztoikus elképzelésből, hogy mi 'szükséges' vagy egyszerűen csak kívánatos az életben – pénz, egészség, státusz, romantikus kapcsolatok, csendes szoba, rendkívül engedelmes gyermek –, el kell vetnünk mindezt, és a legszükségesebbel kell kezdenünk, majd ehhez hozzáadni. Az erkölcsi erény az egyetlen, amit kívánnunk kellene, ha el akarjuk érni az önuralmat. Másrészről, az erkölcsi rosszat kell kerülnünk. Nehéz? Igen. Emberfeletti képességeket igényel? Valószínűleg. Valóban, Long megjegyezte, hogy hasonlóan ahhoz, ahogyan a modern antropológia az emberi érdekeket és szükségleteket 'nagyrészt társadalmi konstrukcióknak' tekinti, a

Kötelességteljesítés (Kathekonta)

A kötelességteljesítés különbözik a másik két aktív gyakorlattól abban, hogy végső soron más emberektől függ. Fontos emlékezni a különbségtételre aközött, ami tőlünk függ, és ami nem, és elismerni, hogy másokkal szembeni kötelességeink teljesítésekor a morális szándékunkat irányítjuk. Erőfeszítéseink eredménye – hogyan fogadják el, javulnak-e a kapcsolataink a másik személlyel, nőnek-e a jövőbeli elvárásai – nem függ tőlünk. A stoicizmus újoncai néha meglepődnek e filozófia társadalmi elemével, azt gondolva, hogy az érzelmek elnyomásáról és a világtól való visszavonulásról szól a szenvedés minimalizálása érdekében. Azonban ez a megközelítés nem tenné lehetővé, hogy a természetünknek megfelelően éljünk, amely egy értelmes ember természete, akinek szerepeitől függően kötelezettségei vannak: polgár, barát, szülő, házastárs. Ahogy Marcus Aurelius írta: > 'Mert együttműködésre vagyunk teremtve, mint a lábak, a kezek, a szemhéjak, a felső és alsó fogsor. Egymás ellen cselekedni annyi, mint a természet ellen cselekedni; és egymás ellen cselekedni annyi, mint bosszankodni és elfordulni.' Seneca viszont azt mondja: > 'Egyetlen iskola sem rendelkezik nagyobb kedvességgel és lágysággal; egyetlen sem szereti jobban az emberiséget, vagy nem szenteli magát jobban a közjó szolgálatának. A cél, amit kitűz maga elé, az, hogy hasznos legyen, segítsen másokon, és ne csak magunkra, hanem az egészre és minden egyes emberre gondot viseljen.' Adó írja: > 'A 'kötelezettségek' ezen elméletének alapjának megtalálásához a sztoikusok visszatérnek alapvető intuíciójukhoz: egy élőlény önmagával való ösztönös, kezdeti egyetértéséhez, amely a természet legmélyebb akaratát fejezi ki. Az élőlényeknek veleszületett hajlamuk van arra, hogy megőrizzék magukat, és elhárítsanak mindent, ami veszélyezteti épségüket. Amikor az emberi ész megjelenik, a természetes ösztön reflexívvé, megalapozott választássá válik: valamit azért választunk, mert megfelel a természetes tendenciáknak, mint például az élet és a gyermekek szeretete, vagy az állampolgárok szeretete, amely a szociabilitás ösztönén alapul.' A három fegyelem – vágyak, cselekedetek és egyetértés – átfedik egymást, ahogy az alább tárgyalásra kerül. Saját vágyainktól való elszakadás vagy felemelkedés hasznos lehet mások iránti kötelezettségek teljesítésekor. Ha túlságosan magunkkal vagyunk elfoglalva, és a vágyak kielégítésére összpontosítunk, ez akadályozza az etikai fejlődést. Ha az egész időnket az irodában töltjük abban a reményben, hogy egy jövedelmező előléptetést kapunk, valószínűleg nem tudunk segíteni egy barátnak. Ha a világot utazgatjuk, és kipipáljuk a bakancslistánkat, kimaradhat egy telefonhívás egy beteg szülőtől. Idézetek az 'Enchiridion'-ból a kötelességteljesítéshez: 'Emlékezz arra, hogy színész vagy egy darabban, amely olyan hosszú lesz, amilyennek a szerző akarja: rövid, ha rövidnek akarja, és hosszú, ha hosszúnak akarja. Ha kéri, hogy szegényt játssz, játssz el vele minden művészeteddel; és így, ha bénát,

Közömbös Dolgok Iránti közöny

Ez a gyakorlat támaszkodik leginkább a racionalitásunkra, és legszorosabban kapcsolódik a sztoikus logika toposzához. Adó a logikát a 'belső beszéd mesterségének' írja le. Figyelmesen megfigyelve ezt a belső párbeszédet láthatjuk, hogy a logikánk hibás-e, és ezáltal érzelmi zavarokhoz vezet-e. Ennek a gyakorlatnak a lényege éppen az, amit Marcus Aurelius a 'Meditációk' 11.16-ban leírt: > 'Egyetlen lélek képes tökéletesen boldog életet élni, ha képes közömbösnek maradni a közömbös dolgok iránt.' Adó ezt 'belső' gyakorlatnak írja le, ellentétben az önmegtartóztatással és a kötelességteljesítéssel, amelyek inkább a külső világra irányulnak. Mivel a logikát és ebből következően a bölcsességet tárgyaljuk, hasznos megvizsgálni ezt a gyakorlatilag elérhetetlen, mégis tanulságos ideált – a sztoikus bölcset. Adó idézi Bernard Groethuysen francia filozófust, aki hangsúlyozza a bölcs hozzáállását a kozmoszhoz: > 'Az a tudat, amely neki a világról van, valami különleges a bölcs számára. Csak a bölcs tartja állandóan szem előtt a teljes képet, soha nem feledkezik meg a világról, a kozmoszhoz viszonyítva gondolkodik és cselekszik… A bölcs a világ része, kozmikus. Nem engedi, hogy elvonja a világ figyelmét, vagy hogy elszakadjon a kozmikus egésztől… A bölcs alakja és a világról alkotott kép, mondhatni, felbonthatatlan egységet alkot.' Amikor átirányítod a fókuszt, rájössz, hogy az Univerzum hatalmas, nem egy 'egyszemélyes show', és végtelen számú mozgó alkatrészt tartalmaz, amelyek között nekünk 'nem számítunk' – ez Adó magyarázata a stoicizmusban az 'indifferensek' (közömbös dolgok) koncepciójára. A közömbös dolgok iránti közöny nem jelenti az érzelmi bezárkózást mindattól, ami fájdalmat okozhat, és következésképpen egy kis, elszigetelt életet élünk. Éppen ellenkezőleg, a belső gondolataink logikai elemzésével, ebben a hatalmas háttérben, közelebb kerülünk az ideálunkhoz – a bölcshöz, akinek életét az ataraxia és az avتكíia jellemzi. Az általunk lakott környezet kibővített nézetével párhuzamosan, a közömbös dolgok iránti közöny finomított összpontosítást tesz lehetővé az egyetlen, ami nem közömbös: a morális szándékunkra. Adó hangsúlyozza, hogy ez 'arra készteti az embereket, hogy megváltoztassák magukat és a világhoz való hozzáállásukat'. Van némi átfedés e gyakorlat és az önmegtartóztatás között, mivel csak arra összpontosítunk, amit ellenőrizhetünk és ami fontos, hogy nagyobb önellátást érjünk el. A közömbös dolgok iránti közöny a kötelességteljesítéssel is párosul; mivel arra összpontosítunk, amit ebben az életben teljesíthetünk, tekintetünket másokra fordíthatjuk, és ott lehetőségeket találhatunk erényünk megnyilvánulására – és a közömbös dolgok iránti közöny gyakorlása azt jelenti, hogy nem fogunk elkedvetlenedni az általunk nyújtott segítség eredményétől. Idézetek az 'Enchiridion'-ból a közömbös dolgok iránti közönyhöz: 'Tehát távolítsd el az elutasításodat minden attól, ami nem áll hatalmunkban, és helyezd át arra, ami ellentétes a természettel azon