Összefoglaló előnézete
B.F. Skinner: Szabadságon és méltóságon túl – Egy baráti csevej
Szia! Örülök, hogy belemerülünk B.F. Skinner 'Szabadságon és méltóságon túl' című könyvébe. Ez aztán tényleg egy agytekervényező darab, ami képes fenekestül felforgatni mindent, amit eddig gondoltál magadról és a társadalomról. Skinner, aki a pszichológia egyik legnagyobb alakja, gyakorlatilag egy gránátot dob a kényelmes elképzeléseinkbe arról, hogy totálisan szabadok vagyunk, és van egy velünk született, megkérdőjelezhetetlen méltóságunk. Ő erre azt mondja: 'Hoppá, srácok, lehet, hogy ezek a dolgok nem is pont olyanok, mint gondolnátok, sőt, lehet, hogy épp visszatartanak minket!' Képzeld el, mintha leülnél egy szuper okos, kicsit radikális tudóssal, aki évtizedek óta tanulmányozza, hogyan tanulnak és viselkednek az emberek és az állatok. Valahogy így jár az ember, amikor Skinner gondolatait olvassa. Nem akar bunkó vagy lekezelő lenni; őszintén hiszi, hogy a viselkedéstudomány – amit radikális behaviorizmusnak nevez – megértésével egy jobb világot építhetünk. Egy hatékonyabb, békésebb, és talán még boldogabb világot. De ehhez, szerinte, le kell tennünk néhány legmélyebben gyökerező hitünket az emberi természetről, különösen azt az elképzelést, hogy mi vagyunk a független döntéshozók, akik tiszta szabad akaratból hozzák meg a választásaikat, és hogy az értékünk egy belső, megrendíthetetlen méltóságból fakad. Szóval, mi a nagy helyzet? Skinner fő gondolata az, hogy a viselkedésünket nem egy belső lélek vagy egy titokzatos 'én' irányítja. Ehelyett a környezetünk formálja, pontosabban a cselekvéseinket követő következmények. Gondolj csak bele: ha csinálsz valamit, és valami jó történik, nagyobb eséllyel fogod megismételni. Ha csinálsz valamit, és valami rossz történik, valószínűleg megpróbálod elkerülni, hogy újra megtedd. Ez a műveletes kondicionálás (operant conditioning) dióhéjban, és Skinner úgy vélte, ez az alapelv, ami minden viselkedést irányít, attól kezdve, hogy egy patkány lenyom egy kart, egészen addig, amíg te kiválasztod, mit eszel reggelire. Amikor arról beszél, hogy el kell vetnünk a 'szabadság' és a 'méltóság' fogalmát, nem azt mondja, hogy robotokká kellene válnunk, vagy hogy az emberek ne lennének fontosak. Nagyon messze áll ettől. Azt mondja, hogy a szabadság és a méltóság hagyományos eszméi hibás feltételezéseken alapulnak. Azt hisszük, szabadok vagyunk, mert nem érezzük, hogy kényszerítenek minket, és méltónak érezzük magunkat, mert hisszük, hogy mi vagyunk a sorsunk irányítói. De Skinner szerint ezek az érzések csak melléktermékei annak, hogy nem értjük a valódi erőket, amelyek működésben vannak – a környezeti feltételeket, az erősítések történetét, a genetikai hajlamokat. Szabadnak érezzük magunkat, mert a kontrolláló erők finomak, vagy mert megtanultuk figyelmen kívül hagyni őket, vagy mert annyira magunkévá tettük őket, hogy saját akaratunknak érezzük. És a méltóság? Skinner azt sugallja, hogy ez gyakran ahhoz kapcsolódik, hogyan adunk elismerést. Amikor valaki sikeres, őtet, az ő erőfeszítését, zsenialitását, jellemét
Az illúzió: A szabad akarat
Skinner elég egyértelmű itt: a szabadság érzése, az az érzés, hogy 'máshogy is cselekedhettem volna', nagyrészt illúzió. Miért? Mert általában nem érezzük azokat a környezeti hatásokat, amelyek a választásainkat alakítják. Amikor a viselkedésünket nyilvánvaló külső erők irányítják – mint például ha valaki fegyvert tart a fejünkhöz –, felismerjük kényszerként. De amikor a kontroll finomabb – mint a neveltetésből fakadó beágyazott szokások, a kortárs csoport társadalmi nyomása, vagy a munkahelyi finom megerősítések –, hajlamosak vagyunk az így létrejövő viselkedést a 'saját szabad választásunknak' tulajdonítani. Skinner szerint ez hiba. Minden viselkedést korábbi okok határoznak meg, a genetikai adottságok és – ami még fontosabb – a környezeti következmények (megerősítés és büntetés) történetének kombinációja. Szerinte, amikor úgy döntesz, hogy elolvasod ezt az összefoglalót, az nem azért van, mert egy kis 'te' belülről, hirtelen felindulásból döntött így. Ez egy egész eseménylánc eredménye: talán érdekel a pszichológia, talán hallottál Skinnerről, talán meg akarsz lepni valakit, talán valami mást halogatsz. Mindezek környezeti tényezők, múltbeli tapasztalatok és valószínű kimenetelek, amelyek valószínűbbé teszik ennek az olvasását, mint például hogy hirtelen úgy döntesz, megtanulsz lángoló fáklyákkal zsonglőrködni (hacsak persze nem erősítettek meg ebben!). A probléma azzal, hogy ragaszkodunk a szabad akarat gondolatához, Skinner szerint az, hogy ez megakadályoz minket abban, hogy keressük a viselkedés valódi okait. Ha valaki rosszul viselkedik, őtet hibáztatjuk – a jellemét, a választásait. Nem nézzük meg a környezeti feltételeket, amelyek a viselkedéshez vezethettek. Ez megnehezíti a problémák megoldását. Ha egy diák nem tanul, a 'lustaságának' hibáztatása nem segít. A tanulásban sikertelen környezeti tényezők megértése az osztályteremben, otthon vagy a tantervben kulcsfontosságú. Skinner radikális behaviorizmusa azt javasolja, hogy hagyjuk el a 'belső ember' fogalmát, mint a viselkedés forrását, és ehelyett a szervezet és környezete közötti megfigyelhető interakcióra összpontosítsunk. Ez a váltás kulcsfontosságú az emberi életek és társadalmak javítására szolgáló hatékony módszerek kidolgozásához.
A mítosz: A méltóság
Hasonlóan a szabadsághoz, Skinner szerint a 'méltóság' fogalma is problémás. A méltóság, ahogy általában használjuk, az elismerés vagy tisztelet adásának tendenciájára utal az embereknek az eredményeikért. Amikor valaki valami csodálatra méltót tesz, dicsérjük az intelligenciáját, az erőfeszítését, a jellemét. Úgy tekintünk rájuk, mint jó cselekedeteik forrására. Skinner ezt a méltóság 'elérésének' nevezi. De rámutat, hogy ez a gondolkodásmód gyakran védekezési mechanizmus. Amikor jól mennek a dolgok, magunkra vállaljuk az érdemet. Amikor rosszul mennek a dolgok, hajlamosak vagyunk külső tényezőkre – rossz szerencsére, nehéz körülményekre, igazságtalanságra – hivatkozni. Ez védi az egónkat. Skinner azonban úgy véli, ez hibás nézőpont. Szerinte az eredmények ritkán származnak egy egyén 'akaratának' egyedüli termékéből. Egy összetett genetikai tényezők, környezeti feltételek és az erősítés történetének kölcsönhatásának eredményei. Például egy zseniális tudós felfedezései nem csak a veleszületett zsenialitásának köszönhetők. Ezek az évekig tartó oktatás, az erőforrásokhoz való hozzáférés, a támogató kollégák, a tudományos kutatást ösztönző kulturális értékek és számtalan megerősítés (például publikációk, kutatási támogatások vagy áttörések elérése) eredményei is. Azáltal, hogy az eredményt kizárólag az egyénnek tulajdonítjuk, fenntartjuk a méltóságát, de elhomályosítjuk a környezeti tényezőket, amelyek az eredményhez vezettek. Ez megnehezíti a pozitív kimenetelek megismétlését és a negatívok kezelését. Ha nem tudjuk elismerni a környezet szerepét, nem tudjuk hatékonyan megváltoztatni azt, hogy mindenki számára több pozitív eredményt érjünk el. Skinner azt javasolja, hogy egy konstruktívabb megközelítés az lenne, ha a hangsúlyt az 'elismerés adásáról' az 'okok megértésére' helyeznénk. Ahelyett, hogy az etikus magatartásért dicsérnénk az egyén 'erényét', meg kellene vizsgálnunk azokat a környezeti feltételeket, amelyek ösztönzik az etikus viselkedést. Ez nem jelenti azt, hogy ne becsülnénk meg a jó cselekedeteket, hanem hogy mélyebben megértsük őket, és így olyan környezeteket tudunk tervezni, amelyekből több ilyen születik. Ez a nézőpont kihívást jelent, mert arra kér minket, hogy csökkentsük az egyéni dicséret hangsúlyát, és inkább a rendszerszintű fejlesztésekre összpontosítsunk. Azt sugallja, hogy az igazi haladás nem a hősök ünneplésében rejlik, hanem a jobb rendszerek tervezésében.
Az erő: A megerősítés ereje
Ez Skinner viselkedéstudományának sarokköve. A műveletes kondicionálás, az a folyamat, amely során a viselkedést következményei erősítik vagy gyengítik, központi szerepet játszik. A megerősítés minden, ami növeli annak valószínűségét, hogy egy viselkedés újra megtörténjen. Két fő típusa van: Pozitív megerősítés: Valami kellemes hozzáadása egy viselkedés után. (pl. dicséret vagy matrica adása egy gyereknek, aki kitakarította a szobáját). Negatív megerősítés: Valami kellemetlen eltávolítása egy viselkedés után. (pl. egy hangos riasztó hangjának leállítása, amikor bekapcsolod a biztonsági övet). Skinner azt állította, hogy a megerősítés sokkal hatékonyabb a viselkedés alakításában és fenntartásában, mint a büntetés. A büntetés átmenetileg elnyomhat egy viselkedést, de gyakran negatív mellékhatásai vannak: félelmet, agressziót, elkerülést okozhat, és nem tanítja meg a kívánt alternatív viselkedést. A megerősítés ezzel szemben kiépíti a kívánt viselkedést, és pozitív asszociációkat hoz létre. Hitt abban, hogy a társadalomban látott viselkedések nagy része – együttműködés, kemény munka, kreativitás, etikus magatartás – finom megerősítési formák által van fenntartva. Dolgozni járunk, mert fizetést kapunk (pozitív megerősítés), és talán mert elkerüljük a munkanélküliség kellemetlenségét (negatív megerősítés). Segítünk másokon, mert jól érezzük magunkat (pozitív megerősítés), vagy mert elkerüljük a társadalmi elítélést (negatív megerősítés). A kulcsfontosságú felismerés az, hogy ha javítani akarjuk a társadalmat, szándékosan olyan környezeteket kell terveznünk, amelyek hatékonyan használják ki a megerősítést. Ez azt jelenti, hogy azonosítanunk kell azokat a viselkedéseket, amelyeket ösztönözni szeretnénk, és ki kell találnunk, hogyan erősítsük meg őket erőteljesen és következetesen. Gondolj az oktatásra: ahelyett, hogy osztályzatokra (amelyek gyenge megerősítők lehetnek, vagy akár büntetők azok számára, akik küzdenek) és a bukás fenyegetésére hagyatkoznánk, Skinner azt szorgalmazná, hogy maga a tanulási folyamat legyen lebilincselő és jutalmazó. Ez magában foglalhatja a komplex feladatok kisebb lépésekre bontását, azonnali visszajelzést és a haladás ünneplését. Munkahelyeken, a rossz teljesítmény miatti fegyelmi intézkedésekre való kizárólagos összpontosítás helyett a vállalatok arra összpontosíthatnának, hogy megerősítsék a jó teljesítményt, lehetőségeket biztosítsanak a fejlődésre, és pozitív munkakörnyezetet teremtsenek. Ez nem az alkalmazottak 'kényeztetéséről' szól; hanem arról, hogy tudományos elveket alkalmazzunk a termelékenység és a munkahelyi elégedettség maximalizálása érdekében. Skinner víziója az, hogy eltávolodjunk az averszív (büntető) kontrolloktól a pozitív, megerősítő rendszerek felé. Ez, hitte, egy humánusabb és hatékonyabb társadalomhoz vezetne.
Az érv: A viselkedésmérnökség
Tekintettel a környezeti kontroll és a megerősítés erejére, Skinner azt javasolta, hogy aktívan vegyünk részt a 'viselkedésmérnökségben'. Ez nem az elme kontroljáról vagy az emberek kényszerítéséről szól. Arról szól, hogy a viselkedés tudományos megértését használjuk olyan környezetek és rendszerek tervezésére, amelyek elősegítik az emberi boldogulást. Arról szól, hogy tudatosan alakítsuk a megerősítés feltételeit, hogy jobbá tegyük a világot. Ő a hagyományos társadalmi struktúrákat – kormányzat, törvények, vallás, oktatás – gyakran elavult és hatástalan módszereket, főként büntetést és belső állapotokra (mint lelkiismeret vagy erkölcs) való hivatkozást használóként látta. Ezek a módszerek, érvelt, gyakran durvák, és nem kívánatos mellékhatásokat eredményeznek. A viselkedésmérnökség ezzel szemben proaktív és tudományos megközelítés lenne. Magában foglalná: 1. A kívánatos viselkedések meghatározása: Milyen társadalmat akarunk? Milyen viselkedések elengedhetetlenek annak sikere és polgárai jóléte szempontjából? (pl. együttműködés, termelékenység, felelős erőforrás-gazdálkodás, kreativitás, empátia). 2. A jelenlegi viselkedés okainak megértése: Miért fordulnak elő nem kívánatos viselkedések? Milyen környezeti tényezők erősítik őket? 3. Környezetek és feltételek tervezése: Hogyan tudjuk társadalmi, gazdasági és oktatási rendszereinket úgy alakítani, hogy megerősítsük a kívánatos viselkedéseket és csökkentsük a nem kívánatosakat? Például, ahelyett, hogy törvényekkel elsősorban a bűncselekményeket büntetnénk, a viselkedésmérnökség arra összpontosíthatna, hogy olyan környezeteket hozzunk létre, ahol a bűncselekmények kevésbé valószínűek (pl. a szegénység kezelése, az oktatás javítása, biztonságosabb közösségek tervezése), és ahol a proszociális viselkedés erősebben megerősített. Környezetvédelmi politikában, a szennyezésért kiszabott bírságokra való hagyatkozás helyett olyan rendszereket tervezhetnénk, amelyek jutalmazzák a fenntartható gyakorlatokat, és a környezetbarát választásokat teszik a legkönnyebbé és legjutalmazóbbá. Ez magában foglalhat gazdasági ösztönzőket, közösségi elismerést és a fenntartható lehetőségek elérhetőbbé és vonzóbbá tételét. Skinner elismerte az etikai aggályokat. Ki dönti el, hogy mely viselkedések 'kívánatosak'? Hogyan kerülhetjük el, hogy ez elnyomás eszköze legyen? Szerinte az ilyen társadalom 'tervezői' maguk is a behaviorista elvek termékei lennének, és az lenne a végső cél, hogy olyan rendszert hozzunk létre, amely mindenki számára előnyös, nem csak egy uralkodó elit számára. Úgy vélte, hogy az alternatíva – a jelenlegi, gyakran hatástalan rendszereinkkel való folytatás – sokkal veszélyesebb. A 'méltóság' és a 'szabadság', amit oly drágán őrzünk, szerinte gyakran csak akadályok a viselkedésmérnökség hatékonyságának felismerésében. Ezen hagyományos fogalmak leküzdésével elfogadhatunk egy tudományosabb és potenciálisan sikeresebb megközelítést egy jobb világ felépítésére.
Kritikák és ellenérvek
Fontos elismerni, hogy Skinner ötletei jelentős kritikával szembesültek. Sokan túl egyszerűnek vagy akár embertelennek találják az emberi természetről alkotott nézetét. Nézzünk néhány gyakori kritikát: Az emberi tapasztalat túlegyszerűsítése: A kritikusok szerint Skinner alábecsüli az emberi tudat, érzelmek, szándékok és szubjektív tapasztalatok gazdagságát és komplexitását. Olyan fogalmak, mint a szerelem, a kreativitás és az erkölcs, nehezen magyarázhatók teljes mértékben pusztán megerősítési történetek alapján. A 'belső' vs. 'külső' megosztottság: Miközben Skinner a megfigyelhető viselkedésre és környezetre összpontosít, sokan hiszik, hogy a belső mentális állapotok (gondolatok, érzések, hitek) kauzális szerepet játszanak a viselkedésben, nem csupán melléktermékként. A kognitív pszichológia például hangsúlyozza a mentális reprezentációk és feldolgozás szerepét. Az 'ügynökség' és a felelősség problémája: Ha minden viselkedést a környezet határoz meg, mi történik a személyes felelősséggel? Felelősségre vonhatjuk-e az embereket a tetteikért? Skinner válasza az volt, hogy a káros viselkedéshez vezető környezeti feltételek megváltoztatására kell összpontosítanunk, ahelyett, hogy az egyéneket hibáztatnánk. Sokan azonban ezt nem találják kielégítőnek. A 'Ki irányítja az irányítókat?' dilemmája: Ha a társadalmat viselkedéselvi elvek alapján kellene 'mérnökien' megterveznünk, ki legyen a mérnök? Hogyan biztosíthatjuk, hogy a hatalmon lévők ne használják a viselkedési technológiát saját önző céljaikra? Skinner hitte, hogy az irányítók maguk is a viselkedési elvek hatálya alá tartoznának, és a cél egy olyan társadalom lenne, amely mindenki számára előnyös, de ez továbbra is jelentős etikai akadály. Etikai következmények: Az emberi viselkedés 'mérnöki tervezésének' gondolata mély etikai kérdéseket vet fel az autonómiával, a manipulációval és a jó élet definíciójával kapcsolatban. Az a élet, amelyet gondosan megtervezett pozitív megerősítés keretei között élünk, valóban 'szabad' vagy 'teljesítő' a mi értelmezésünk szerint? Skinner maga is foglalkozott néhány ilyen ponttal, azt állítva, hogy a szabadság és a méltóság hagyományos fogalmai maguk is akadályok a haladás előtt, és hogy az ő megközelítése, bár kihívást jelent, a legjobb utat kínálja előre. Úgy vélte, hogy a viselkedés környezeti meghatározóinak megértése nagyobb jóléthez vezetne, nem pedig kevesebbhez.
