Summio

Könyv

Я ничего не хочу. Почему мы перестали понимать, чего хотим, и радоваться жизни на пути к цели → Semmit sem akarok. Miért nem értjük már, mit akarunk, és miért nem tudunk örülni az életnek a cél felé vezető úton

Julia Pirumova könyve egy kalauz a saját vágyaink világába, amely segít megérteni, miért veszítjük el a hozzáférést hozzájuk, és hogyan nyerhetjük vissza az élet ízét.

21 perc olvasás

Elérhető nyelvek

Összefoglaló előnézete

Újra akarom élni az életet: Miért nem tudjuk, mit akarunk, és hogyan örüljünk az életnek a célok felé vezető úton?

Szia! Figyelj, van egy dolog, ami szerintem szinte mindenkinek ismerős. Mintha mindenünk meglenne: fedél a fejünk fölött, munka, barátok, vagy legalábbis a túléléshez szükséges alapvető dolgok. Mégis, belül egyfajta űr tátong, tudod? Vagy olyan érzés, mintha egy végtelen futóversenyben lennél, de csak mások szabályai szerint, rohansz valahova, de nem tudod, hova. Ismerős mondatok: „Nem tudom, mit akarok”, „Változtatni kell valamit, de nem tudom, mit”, „Mindenem megvan, mégsem vagyok boldog”. Általában azt gondoljuk, hogy velünk van a baj: lusta vagyok, nincs elég akaraterőm, vagy egyszerűen csak „rossz” vagyok. Pedig valójában ezek mögött a kérdések mögött nem a motiváció vagy a belső „akkumulátorok” hiánya áll. Ez a pszichénk rafinált módja a védekezésnek. Mitől véd? Fájdalomtól, lehetséges kudarctól, attól, hogy elutasítanak minket, ha megpróbáljuk és nem sikerül. Röviden, mindentől, ami sérthet. És itt jön a képbe Júlia Pirumova. Ő egy gyakorló pszichoterapeuta, és őszintén szólva, egy nagyon klassz pszichológiai blogger. Emellett van egy könyve is, ami bestseller lett, a címe: „Törékeny emberek”. Nos, írt még egy könyvet, amit úgy is nevezhetünk, mint egy útikalauz a vágyaink belső területein. Ebben azt vizsgálja, miért tudta a pszichénk egyáltalán blokkolni egy ilyen látszólag egyszerű mechanizmust, mint a „vágyakozás”. És ami a legfontosabb – hogyan kezdhetünk újra elmozdulni afelé, amit igazán akarunk. Ez a könyv, ahogy a szerző ígéri, segít neked: Abban, hogy abbahagyd magad szidni lustaság, gyengeség vagy amiatt, mert „nem vagy olyan, mint a többiek”. Igen, ez az állandó bűntudat, hogy valamit nem teszel meg, vagy rosszul csinálsz – ez mérgezi az életet. Megtanulni megkülönböztetni a saját, valódi vágyaidat a különféle neurotikus helyettesítések között. Tudod, amikor azt hiszed, hogy egy drága autót akarsz, de valójában csak jóváhagyásra vagy biztonságra vágysz. Megismerkedni rengeteg gyakorlattal, amelyek segítenek „felolvasztani” ezeket a blokkolt vágyakat. Olyan, mintha megolvasztanád a belső jeget. És ami a legfontosabb – helyreállítani a kapcsolatot önmagaddal, azzal, ami igazán fontos neked. Visszaszerezni önmagad, ha úgy tetszik. Kicsit mélyebbre ásunk, mi is van ott annyira érdekes és fontos.

Megértjük, honnan ered: Miért veszítjük el a vágyat?

Képzeld el, hogy a vágyaid olyanok, mint egy belső iránytű. Annak kellene mutatnia az utat, megmutatnia, merre haladj, mi tesz boldoggá. De mi történik, amikor ez az iránytű eltörik, vagy rossz irányba mutat? Elkezdünk bolyongani, elveszni, elveszettnek érezni magunkat. Júlia Pirumova nagyon jól magyarázza, hogy a vágy elvesztése nem valamilyen betegség vagy hiba. Ez leggyakrabban az életünk tapasztalatainak eredménye. Gyerekkorunktól kezdve arra tanítanak minket, hogy „jó”, „helyes” legyünk, megfeleljünk az elvárásoknak. Szüleink, tanáraink, a társadalom – mindannyian a saját elképzeléseiket közvetítik arról, mi a siker, a boldogság, a helyes élet. És fokozatosan elkezdünk ezek szerint az idegen forgatókönyvek szerint élni. Saját vágyaink háttérbe szorulnak, csendesekké, alig hallhatókká válnak. Egy másik ok a félelem. A kudarc félelme: „Mi van, ha megpróbálom, és nem sikerül? Mindenki nevetni fog, és én egy nagy idiótának érzem magam.” A siker félelme: „Mi van, ha sikerül? Ez akkora felelősség! Mindenki még többet vár majd tőlem, és én nem fogom bírni.” Az elutasítás félelme: „Mi van, ha megmutatom az igazi énemet, a vágyaimmal együtt, és nem fogadnak el? Jobb, ha olyan vagyok, mint mindenki más.” Mindezek a félelmek betonfalakként épülnek fel az igazi törekvéseink köré. A psziché csodálatos dolog. Úgy lett kialakítva, hogy védelmezzen minket. És amikor potenciális veszélyt érez (fájdalom, csalódás, elutasítás), képes „befagyasztani” magát a vágyat, hogy elkerülje ezt a veszélyt. Olyan, mintha nagyon megégetnéd magad, majd félnél odamenni a forró tűzhelyhez, még akkor is, ha ki van kapcsolva. Először ez a túléléshez volt szükséges, de aztán elkezded kerülni a biztonságos helyzeteket is. Így alakul ki egy ördögi kör: nem tudjuk, mit akarunk, ezért nem cselekszünk. A cselekvés hiánya bűntudatot és elégedetlenséget szül. Ez fokozza a félelmeket és a bizonytalanságot, ami még jobban blokkolja a vágyakat. Ebből a körből nagyon nehéz, de teljesen reális kitörni.

Mik a „valódi” vágyak, és hogyan különböztethetők meg a „hamisítványoktól”?

Itt kezdődik a legérdekesebb rész. Gyakran összetévesztjük az igazi vágyainkat azokkal, amelyeket ránk erőltettek. Hogyan érthetjük ezt meg? Valódi vágyak: Belülről fakadnak. Nem az, amit „kellene” akarnod, hanem az, ami igazán rezonál a lelkeddel. Lehet valami egyszerű: megtanulni gitározni, elutazni a hegyekbe, egy estét eltölteni a szeretteiddel, elolvasni egy érdekes könyvet. Energiát adnak. Amikor egy valódi vágyra gondolsz, erőt, várakozást, örömöt érzel. Még ha az út hozzá nem is könnyű, maga a gondolat is inspirál. Kapcsolódnak az értékeidhez. A valódi vágyak általában összhangban vannak azzal, ami igazán fontos neked az életben (család, kreativitás, önfejlesztés, mások segítése stb.). Nem igényelnek mások jóváhagyását. Nem kell senkinek sem bizonyítanod, hogy a vágyad „helyes” vagy „menő”. Magadnak akarod. Neurotikus helyettesítések (vágyak illúziói): Kívülről vannak ránk erőltetve. „Kell, hogy akarjak egy új autót, mert a szomszédnak van”, „Sikeres karriert kell építenem, mert apám ezt parancsolta”, „Mindig vidámnak és pozitívnak kell lennem, mert ez a norma”. Szorongást és feszültséget okoznak. Amikor egy ilyen „vágyra” gondolsz, valószínűleg nyomást, kudarctól való félelmet, szorongást érzel. Félelmekhez vagy komplexusokhoz kapcsolódnak. Vágy, hogy jobbnak tűnj másoknál, bizonyítani valamit valakinek, elkerülni a magányt, megerősítést kapni a fontosságodról. Külső megerősítést igényelnek. Fontos neked, hogy mások jóváhagyják a „vágyadat”, hogy méltónak tűnjön az ő szemükben. Júlia Pirumova azt javasolja, tekintsünk erre így: a valódi vágyaink olyanok, mint a magok, amelyek a belső talajunkból nőnek. A neurotikus helyettesítések pedig olyan művirágok, amelyeket kívülről próbálunk rögzíteni, hogy jobban nézzünk ki. Hogyan tanulhatjuk meg megkülönböztetni az egyiket a másiktól? A szerző több gyakorlatot is javasol. Például képzeld el, hogy korlátlan pénzed és időd van. Mit csinálnál? Ne gondolj arra, hogy mi a „presztízs” vagy a „logikus”. Csak engedd meg magadnak álmodozni. Írj le mindent, ami eszedbe jut. Majd elemezd ezt a listát: mely pontok váltanak ki őszinte visszhangot, örömöt, várakozást? És melyek tűnnek kötelezettségnek, vagy olyasminek, aminek „kellene” szerepelnie a listán? Más módszer: figyelni a reakcióinkat. Amikor valamire gondolsz, amit mintha akarnál, figyeld meg a testi érzéseidet. Lazulás, könnyedség, melegség – ezek inkább az igazi vágyhoz kapcsolódnak. Feszültség, nehézség, szorítás a mellkasban – ez talán a neurotikus helyettesítés jele.

Gyakorlati lépések: Hogyan „fagyasszunk fel” a vágyainkat?

A jó hír az, hogy a „vágyakozás” mechanizmusa helyreállítható. Nem veszett el örökre. Júlia Pirumova könyve rengeteg eszközt kínál erre. Ezek célja a védelmi blokkok eltávolítása, amelyek megakadályoznak minket abban, hogy halljuk magunkat. 1. Visszatérés önmagunkhoz a testen keresztül: Gyakran az igazi vágyaink a testünkben „laknak”. Annyira megszoktuk, hogy „a fejünkben” élünk, hogy elfelejtettük, hogyan hallgassuk meg a testi jelzéseinket. Tudatossági gyakorlatok, meditáció, jóga, tánc – minden, ami segít visszatérni a testbe, segíthet a vágyak keresésében is. Egyszerűen érezd, hol rezonál a testedben egy-egy gondolat, vágy, érzelem. 2. Munka a félelmekkel: Ahogy már említettük, a félelmek a fő blokkolók. Fontos, hogy ne harcoljunk ellenük, hanem értsük meg őket. Mitől félsz pontosan? Mi a legrosszabb, ami történhet, ha megpróbálod megvalósítani a vágyadat? És mi a legrosszabb, ami történhet, ha továbbra is elnyomod a vágyaidat? Gyakran kiderül, hogy a félelmek eltúlzottak, és a valóság nem is olyan szörnyű. A szerző fokozatos „közeledést” javasol a félelmetes helyzethez, hogy megszokjuk azt, és lássuk, hogy nem is olyan ijesztő. 3. Felülvizsgálni a „kelléseket”: Készíts egy listát mindenről, amit „kell” tenned, „kell” akarnod, „kell” lenned. Majd tedd fel magadnak a kérdést: „És én ezt tényleg akarom? Ki mondta ezt nekem? Miért gondolom, hogy kellene?” Gyakran kiderül, hogy ezeknek a „kelléseknek” nagy része idegen elképzelés, amit elsajátítottunk, de amelyek egyáltalán nem illenek hozzánk. Ezek elengedése óriási energiát és teret szabadít fel az igazi vágyak számára. 4. Kis lépések és kísérletek: Nem kell azonnal a mély vízbe vetned magad. Kezdd kicsiben. Ha már régóta szeretnél rajzolni tanulni, vegyél egy rajzfüzetet és ceruzákat. Ha új hobbit akartál kipróbálni – iratkozz be egy próbaórára. A lényeg, hogy elkezdj cselekedni, kis lépéseket tenni a vágyott irányba. Minden ilyen lépés egy hipotézis tesztelése, egy kísérlet. És még ha valami nem is sikerül, az nem a világ vége, csak tapasztalat. 5. Vágyak naplójának vezetése: Írj le mindent, ami eszedbe jut, még a legfurcsább és legirreálisabbnak tűnő vágyakat is. Olvasd át a bejegyzéseket, keress mintázatokat, ismétlődő témákat. Ez segít jobban megérteni önmagadat és mélyebb szükségleteidet. 6. Megengedni magadnak, hogy „akarj”: A legfontosabb, hogy engedd meg magadnak akarni. Bűntudat nélkül, önkorlátozás nélkül. Ismerd el, hogy a vágyaidnak joguk van létezni, még akkor is, ha nem egyeznek mások elvárásaival vagy az általánosan elfogadott normákkal. Ez az önbecsülés és az önszeretet aktusa.

Amikor minden megvan, de nincs boldogság: A jelentés keresése a teljesítményen túl

Ez a paradoxon – „mindenem megvan, mégsem vagyok boldog” – nagyon elterjedt a modern világban. A fogyasztás és a teljesítmény kultúrájában élünk. Folyamatosan azt sulykolják belénk, hogy a boldogság a siker eredménye: jó munka, sok pénz, szép autó, nagy ház, tökéletes család. Ezeket a célokat kergetjük, elérjük őket, és aztán… rájövünk, hogy a boldogság még mindig nincs meg. Júlia Pirumova magyarázza, hogy ilyen helyzetben gyakran a „hedonista adaptáció” csapdájába esünk. Ez az, amikor gyorsan hozzászokunk a jóhoz. Az új autó egy hónap múlva már nem örömet okoz, a munkaköri előléptetés fél év múlva. Folyamatosan új „adag” teljesítményre van szükségünk, hogy legalább egy kicsit jobban érezzük magunkat. De ez olyan, mintha sós vízzel próbálnánk oltani a szomjunkat – minél többet iszol, annál szomjasabb leszel. A probléma az, hogy nem ott keressük a boldogságot. Külső attribútumokban keressük, pedig sokkal mélyebben van – a belső állapotainkban, az életünkben talált jelentésben. Mit tegyünk, ha úgy tűnik, hogy mindenünk megvan, de nincs boldogság? 1. Hagyjuk abba a külső dolgok kergetését. Ismerjük fel, hogy a „siker” kergetése mások szabályai szerint zsákutca. Kezdjük el a fókuszt arról elterelni, hogy „mi van nekem”, arra, hogy „ki vagyok én”, és „mi az, ami igazán fontos nekem”. 2. Keressünk értelmet a tevékenységben, nem az eredményben. Ne csak érjük el a célt, hanem élvezzük a megvalósítás folyamatát. Találjuk meg azt, amit önmagában érdekes csinálni, még akkor is, ha ez nem hoz „státuszt” vagy nagy pénzt. Ez lehet kreativitás, önkéntes munka, mások segítése, új dolgok tanulása. 3. Gyakoroljuk a hálaadás. Minden nap találjunk néhány dolgot, amiért hálásak vagyunk. Ez segít értékelni azt, amink már van, és eltolja a fókuszt a hiányról a bőség felé. 4. Építsünk mély kapcsolatokat. Az igazi boldogság gyakran az emberi kapcsolataink minőségéhez kapcsolódik. Azokkal az emberekkel töltött idő, akiket szeretünk, az őszinte kommunikáció, a támogatás – ez az, amit nem lehet pénzen megvenni. 5. Fogadjuk el a tökéletlenséget. Az élet sosem tökéletes. Saját hibáink, tévedéseink, nehézségeink elfogadása is a boldogság felé vezető út része. Ne törekedjünk elérhetetlen ideálra, hanem becsüljük magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Pirumova könyve egy meghívás egy ilyen belső keresésre. Nem ígér varázspirulát, de eszközöket ad ahhoz, hogy magunk kezdjük el ezt a keresést.

„Törékeny emberek” és a sebezhetőség ereje: Miért fontos önmagunknak lenni?

Júlia Pirumova első könyvének címe, a „Törékeny emberek”, önmagáért beszél. Gyakran próbálunk erősnek, áthatolhatatlannak, mindig magabiztosnak tűnni. De ez az erő maszkja mögött gyakran félelem, bizonytalanság, sebezhetőség rejtőzik. És éppen ez a „törékenység”, ez a sebezhetőség, paradox módon, az igazi erőnkké válhat. Amikor abbahagyjuk a sebezhetőségünk megmutatásától való félelmet, valódivá válunk. Önmagunk lehetünk, minden gyengeségünkkel és tökéletlenségünkkel együtt. És ez paradox módon erősebbé tesz minket, mert abbahagyjuk az energiapazarlást a hamis kép fenntartására. Júlia Pirumova munkáiban gyakran hangsúlyozza a sebezhetőség elfogadásának fontosságát: A sebezhetőség nem gyengeség. Ez őszinteség önmagunkkal és másokkal. Ez az igazi énünk megmutatásának bátorsága. A sebezhetőség elfogadása ajtókat nyit a bizalomhoz. Amikor megnyílunk másoknak, lehetővé tesszük számukra, hogy lássanak minket igazi mivoltunkban. Ez az alapja a mély és őszinte kapcsolatoknak. A sebezhetőség lehetővé teszi a tanulást és a növekedést. Amikor elismerjük, hogy valamit nem tudunk, vagy valamitől félünk, megnyílunk az új tapasztalatok és lehetőségek előtt. Az igazi erő az önmagunk elfogadásában rejlik. Nem abban, hogy tökéletesek legyünk, hanem abban, hogy elfogadjuk magunkat minden „tökéletlenségünkkel” együtt. Ez a könyv ennek a gondolatnak a folytatása. Segít megérteni, hogy a „nem akarásaink”, az apátiánk, az ürességérzetünk is részei vagyunk. És ahelyett, hogy harcolnánk ellene, tagadnánk vagy elítélnénk magunkat, megvizsgálhatjuk. Megérthetjük, milyen funkciót tölt be, milyen félelmek állnak mögötte, és hogyan gyógyíthatjuk meg ezeket a sebeket. Amikor abbahagyjuk magunkat a „helytelenség” miatt hibáztatni, hatalmas erőforrást szabadítunk fel. Ezt az erőforrást arra fordíthatjuk, hogy meghalljuk az igazi vágyainkat, és elinduljunk feléjük. Az út nem mindig lesz könnyű, de a mi saját utunk lesz, nem pedig valaki más által ránk erőltetett út.