Összefoglaló előnézete
A Tudomány Egésze: A Kvalitatív Kutatás és a Tudáskeresés Navigálása
Sziasztok! Merüljünk el valami szuper érdekesben, ami gyakran kicsit összezavarodik: hogyan illeszkedik a kvalitatív kutatás a 'tudomány' egészébe. Tudjátok, ez a szó, a 'tudomány', néha kissé ijesztőnek tűnhet, igaz? Mintha minden a laborokról, kémcsövekről és szuper komplex egyenletekről szólna. De mi lenne, ha azt mondanám, hogy sokkal inkább arról szól, hogyan csinálod a dolgokat, mint arról, hogy mit vizsgálsz? Ez az a hangulat, amit Elizabeth Murphy és Robert Dingwall képviselnek a munkájukban. Lényegében azt mondják: hé, a kvalitatív kutatás nem a tudomány furcsa unokatestvére; érvényes helye van, és itt van, hogyan gondolkodhatunk róla úgy, hogy az értelmes legyen.
Bevezetés: A Tudomány Vizsgálata
Képzeljétek el: kvalitatív kutatók vagytok. Interjúkat készítetek, embereket figyeltek meg, mélyre ásva az élményekben és jelentésekben. Gazdag, árnyalt, mindent a mögöttes 'miért' és 'hogyan' megértéséről szól az emberi viselkedésben. De aztán jön a kérdés, gyakran a kemény tudományok megszállottjaitól: 'Ez valóban tudomány?' Sokáig a kvalitatív kutatók egy kicsit félénkek voltak még a 'tudomány' címke használatával is. Mintha tojáshéjakon táncolnának, félve, hogy rossz lábra lépnek, vagy nem felelnek meg valami láthatatlan, szuper szigorú kritériumnak. Néhányan, akiket a szerzők a 'helyes iskolák' néven említenek (és igen, ez egy kis szarkasztikus megjegyzés), ezt a óvatosságot túlzásba vitték. Lényegében kidobták a gyereket a fürdővízzel, mondván, a tudomány teljesen elavult. Még idézhetnek is valakit, mint Tyler (1986), aki a tudományt 'a tudat egy archaikus formájának' nevezte, amely 'még egy ideig degradált formában él túl'. Kár. Ezeknek a kritikusoknak a számára, amikor a tudósok 'igazságról' beszélnek, az csak füstfátyol. Úgy gondolják, hogy minden a hatalomról szól, és hogy az 'igazság' és a 'propaganda' alapvetően felcserélhető. A tudósokat csak hataloméhes embereknek látják, akik narratívákat akarnak irányítani. Most Murphy és Dingwall nem csak vakon védik a tudományt. Teljesen megértik, hogy a tudomány és a propaganda közötti határ már elmosódott. Elismerik, hogy néha a tudományos állításokkal szembeni egészséges szkepticizmus jó dolog. Ki ne hallott volna olyan tudományos tanulmányról, amelyet később cáfoltak vagy hibásnak találtak? Megesik. Küzdenek azzal az ötlettel is, hogy a tudomány állítólag tiszta, objektív tudást ad nekünk egy olyan világról, amely teljesen külön létezik tőlünk, megfigyelőktől. Tudjátok, az az elképzelés, hogy ha mindannyian pontosan ugyanazon a helyen állnánk, ugyanazt néznénk, pontosan ugyanazt látnánk, leírnánk és értenénk. Ha tökéletes nyelvünk lenne, leírásaink tökéletesen egyeznének. Ebből kitalálnánk az univerzum összes szabályát. De itt a lényeg: a szerzők nem dobják be a törölközőt a tudomány miatt, csak mert ezek a kritikák felmerülnek. Nem gondolják, hogy a tudomány lehetetlen. Ehelyett egy másfajta megközelítést akarnak kínálni. Azt javasolják, hogy a tudomány nem annyira arról szól, hogy mit fedezel fel, vagy milyen tökéletesen írsz le egy objektív valóságot, hanem arról, hogy hogyan végzed a munkádat. Ez egy 'procedurális elkötelezettség'. Gondoljatok rá úgy, mint egy játékszabályra, amit nagyon jól játszanak, nem csak a győzelemről, hanem a tisztességes játékról és az őszinteségről. Itt válnak igazán érdekessé a dolgok. Azt sugallják, hogy a tudomány és például a propaganda közötti valódi különbség nem valami misztikus hozzáférés az abszolút igazsághoz. Ez egy elkötelezettség az igazság iránt, mint egy irányelv, egy ideál, amire mindig törekszel, még akkor is, ha soha nem éred el teljesen. Ez a folyamat lényege. Ez egy elég egyedi nézőpont, és lényegében a tudományos módszer védelme, de nem
Fő Tézisek: A Tudományos Hangulat Újradefiniálása
Rendben, szóval Murphy és Dingwall alapvetően két nagy, bejáratott elképzeléssel szemben foglalnak állást. Azt mondják, hogy ahogyan sokan gondolkodnak a tudományról, különösen amikor összehasonlítják a kvalitatív kutatással, az kissé túl szűk és, őszintén szólva, kissé téves. Van néhány alapvető érvem, vagy tézisük, amit meg kell rágcsálnunk. Először is, szembenéznek az egész 'a tudomány objektív igazság' elképzeléssel. Tudjátok, a klasszikus nézet, miszerint a tudomány felfedez egy világot, ami teljesen ott van kint, tőlünk függetlenül, és hogy minden racionális megfigyelő egyetértene abban, amit lát, ha ugyanazon a helyen lennének. Azt mondják: 'Várjunk csak egy percet.' Bár ez lehet az ideál néhány területen, ez nem jelenti azt, hogy más ismeretmódok, mint a kvalitatív kutatás, nem értékesek, vagy akár saját jogukon tudományosak. Nem tagadják, hogy van egy világ odakint, de megkérdőjelezik, hogy valaha is hozzáférhetünk-e hozzá ilyen tisztán objektív, megfigyelőmentes módon. Ez elég nagy dolog, mert megkérdőjelezi magát a 'tudományos bizonyíték' alapját, amit sokan gondolnak. Második fő tézisük az, hogy a tudomány alapvetően egy folyamatról és egy elkötelezettségről szól, nem csak a végeredményről vagy a specifikus témáról. Nem azt mondják, hogy a kvalitatív kutatóknak figyelmen kívül kell hagyniuk a szigorúságot. Szó sincs róla! Ehelyett azt állítják, hogy a jó tudomány jellegzetességei – mint például a tévedés lehetőségének elfogadása, a saját ötleteket cáfoló bizonyítékok szisztematikus keresése, és a saját előfeltevések kritikus vizsgálatára való hajlandóság – olyan dolgok, amelyeket a kvalitatív kutatók tudnak és kellene, hogy csináljanak. Ez a tudományt gyakorlatok sorozataként keretezi újra, a vizsgálódás egy módjaként, nem pedig merev szabályok sorozataként, amelyek specifikus metodológiákhoz kötődnek. Tehát ahelyett, hogy a tudományt az abszolút, vitathatatlan igazság kereséseként gondolnánk, azt javasolják, hogy lássuk azt az igazságra való törekvés elkötelezettségeként. Ez egy finom, de kritikus eltolódás. Olyan, mint a különbség aközött, hogy azt állítod, megtaláltad a végső választ, és elköteleződsz egy életre szóló utazásra, amely során jobb kérdéseket teszel fel és becsületesebb válaszokat keresel. Ez az igazság iránti elkötelezettség, még mint olyan ideál, amelyet soha nem érünk el teljesen, az, amit a valódi tudományos vizsgálat és az olyan dolgok, mint a propaganda, közötti kulcsfontosságú megkülönböztető jegynek tekintenek, amely gyakran inkább meggyőzni vagy irányítani akar, mintsem megérteni. Elismerik a belső feszültséget és bizalmatlanságot is, ami felmerülhet. Amikor különböző paradigmák – mint a pozitivista nézet a természettudományokról a kvalitatív kutatás interpretatív megközelítésével szemben – ütköznek, könnyű félreértéseket és szkepticizmust beengedni. Elismerik, hogy a tudomány és a propaganda közötti határ időnként meglehetősen áteresztő volt. Ez azt jelenti, hogy a tudományos állításokkal szembeni bizonyos
Kulcsfogalmak: Mélyebbre ásva a Koncepciókban
Bontsuk le néhány kulcsfontosságú ötletet, amivel Murphy és Dingwall játszik. Nem csak absztrakt elméletekről van szó; ezek az érvelésük csavarjai és anyagai.
Ötlet: A Tiszta Objektivitás Mítosza
Oké, tehát az egyik legnagyobb dolog, amit kihívás elé állítanak, ez az elképzelés, hogy a tudomány a tökéletes, elszigetelt objektivitás eléréséről szól. Tudjátok, a tudós, mint egy robot, teljesen elfogultságtól mentes, egy tőle teljesen független világot figyel. Azt állítják, hogy ez egy kicsit fantázia, különösen a társadalomtudományokban, de még a természettudományokban is bonyolultabb, mint azt gyakran bevalljuk. Beszélnek a 'mélyen gyökerező feltételezésről' sok tudós között – mind a természeti, mind a társadalmi tudományokban –, hogy van egy világ 'ott kint', amely teljesen független a megfigyeléseinktől. És ami kritikus, hogy ez a világ objektíven megismerhető. Ez azt jelenti, hogy ha te és én pontosan ugyanabba a helyzetbe kerülnénk, ugyanazt a jelenséget megfigyelve, mindketten azonos módon érzékelnénk azt. Ha tökéletes nyelvünk lenne, leírásaink szóról szóra egyeznének. Ebből a közös, objektív megfigyelésből aztán univerzális törvényeket vezethetnénk le. Murphy és Dingwall nem feltétlenül tagadják, hogy létezik külső valóság. Amit megkérdőjeleznek, az a képességünk, hogy tökéletesen objektív, univerzálisan elfogadott módon hozzáférjünk ehhez. Érzékeléseink, nyelvünk, kulturális hátterünk – mind formálják, hogyan látjuk és értelmezzük a világot. Még a fizikában is, a megfigyelés aktusa, bizonyos elméleti kereteken belül, befolyásolhatja az eredményt. Tehát ez az elképzelés egy tökéletesen 'megfigyelő-független' világról, amely mindenki számára azonos leírásokat eredményez, valami, amit kritikus szemmel kell vizsgálnunk. Nem az, hogy az objektivitás rossz, hanem hogy a tiszta, abszolút objektivitás törekvése talán egy vörös hering, ami arra vezet, hogy elutasítsunk értékes vizsgálati formákat, amelyek nem illeszkednek ehhez a merev formához.
Ötlet: A Tudomány, mint Eljárásbeli Elkötelezettség
Ez valószínűleg a legközpontibb és leginnovatívabb ötlet a munkájukban. Ahelyett, hogy a tudományt a témaköre vagy az univerzálisan elfogadott tények előállításának képessége alapján határoznák meg, az eljárásai alapján határozzák meg. Gondoljatok rá úgy, mint egy bizonyos cselekvési mód iránti elkötelezettség, egy etikai kódex a kutatók számára. Mik ezek a kritikus eljárások? Néhány kulcsfontosságút kiemelnek: Nyitottság a Megcáfolásra: Ez hatalmas. Ez azt jelenti, hogy nem csak olyan bizonyítékokat keresel, amelyek alátámasztják meglévő hiedelmeidet vagy hipotéziseidet. Aktívan, lelkiismeretesen és szisztematikusan keresed azokat a bizonyítékokat, amelyek ellentmondanak nekik. Ez arról szól, hogy elég bátor vagy ahhoz, hogy megnézd, mi cáfolhatja meg az ötleteidet, mert a hibák megtalálása és azok kezelése az, ahogyan a tudás valóban fejlődik. Ellentmondó Bizonyítékok Szisztematikus Keresése: Ez nem passzív várakozás, hogy valaki megmondja neked, hogy tévedsz. Ez egy aktív, szándékos erőfeszítés. Úgy tervezed meg a kutatásodat, elemzed az adataidat, értelmezed az eredményeidet, hogy szem előtt tartod az esetleges ellentétes bizonyítékokat. Ez biztosítékokat épít be a saját folyamatodba, hogy elkapd a saját elfogultságaidat és hibáidat. Előfeltevések Kritikai Vizsgálatára Való Hajlandóság: Mindannyian előfeltevésekkel, elfogultságokkal és korábbi hiedelmekkel érkezünk a kutatásunkhoz. A tudomány, ebben az eljárási értelemben, megköveteli, hogy élesen tudatában legyünk ezeknek az előfeltevéseknek, és folyamatosan kérdőjelezzük meg őket. Az értelmezéseimet a saját elvárásaim hajtják, nem pedig az adatok? Vezető kérdéseket teszek fel? Alternatív magyarázatokat hagyok figyelmen kívül, mert nem illenek a világnézetembe? Ez intellektuális alázatot és kényelmetlenségre való hajlandóságot igényel. Amikor a tudományt így keretezed, kevésbé szól egy specifikus tudományterületről (mint a fizika vagy a biológia), és inkább egy metodológiai hozzáállásról. Ez az eljárásbeli elkötelezettség teszi lehetővé a kvalitatív kutatás számára, hogy a jelentés, a kontextus és az értelmezés középpontba helyezésével tudományosnak tekinthető legyen. Egy kvalitatív kutató, aki szorgalmasan keres ellentmondó bizonyítékokat, kritikusan vizsgálja saját szerepét megfigyelőként, és nyitott az adatok alapján történő értelmezések módosítására, tudományos gyakorlatot folytat, még akkor is, ha az eredménye nem matematikai formula.
